2013. június 24., hétfő

Citromos túrótorta

Ezt a tortát részben én fejlesztettem ki, mert a legtöbb esetben a hagyományos piskótát nem szokták használni ehhez a fajta túrótortához, nekem viszont nagyon bejött.

A piskótalaphoz:

6-8 db tojás, annyi kanál cukor és annyi kanál liszt, ahány tojást használunk. A tojások száma attól függ, hogy mekkora formát akarunk, nyilván minél nagyobbat, annál több tojás kell. A 22-24 centishez elég 6 vagy 7 tojás is, de a 28-ashoz már akár 10 is lehet, így jó magas lesz a piskótánk.

A tortaformát kivajazzuk és kilisztezzük, illetve sütőpapírral kibéleljük

A sütőt takarékra begyújtottam (gőzöm nincs a hőfokról, nekem nagy láng van meg kicsi és slussz), mert előmelegített sütőre van szükség.
A tojásokat kettészedjük, a fehérjét keményre felverjük. Ha már teljesen kemény, kanalanként beledolgozzuk a cukrot a robotgéppel. Ez után a tojássárgákat (ha megoldható) egyesével hozzáadjuk, és tovább verjük. A végén jön a liszt, szintén kanalanként, itt már kisebb fokozatra kapcsoltunk, hogy ne törjön a tészta, és amikor már az összes liszt benne van, fakanálra váltunk, és széles mozdulatokkal összeforgatjuk.

A sütőben (most már nagy fokozaton) kb. 30 percig sütjük. Fontos, hogy az első 10 percben ne szabad kinyitni a sütőajtót. Tűpróbával ellenőrizzük hogy megsült-e mindenhol. Kihűteni úgy kell, hogy résnyire kinyitjuk a sütőajtót (persze a gázt elzárjuk), hogy lassan hűljön ki, különben a közepe visszaesik.

Kihűlés után félbevágjuk a piskótát, az egyik felét visszatesszük a tortaformába,a másikat kis darabokra vágjuk.

A citromos krémhez:

2 dkg Rama
25 dkg túró
2.5 dl tejszín (Hulala)
10 dkg porcukor
1 dl tej
2 zacskó zselatin
5 citrom reszelt héja

A túrót a cukorral és a citromhéjjal összekeverjük, majd a Rama-val habosra verjük.
Felverjük a tejszínt egy külön edényben.
A tejbe keverjük a zselatint, felfőzzük, majd összekeverjük a túrókrémmel, utána a tejszínhabot adjuk a krémhez, legvégül a darabokra vágott piskótát adjuk hozzá.

A krémet akkor öntjük a tortaformába, amikor már kissé kihűlt, nehogy átáztassa a tésztát.
Hűtőben legalább 2-3 órát hűtjük tálalás előtt.

A torta tetejét díszíthetjük citrom és/vagy lime karikákkal.

2 megjegyzés:

  1. Ilyen nyálcsorgató és pontos leírás után egy képet is vártam volna a végére... Bár lehet, hogy akkor már ténylegesen is megéheznék egy ilyen tortára! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a helyzet, hogy amikor utoljára megcsináltam, pont olyan lesz mint a Chokito, ronda és finom :-) Ezért nem akartam lefotózni, de majd pótolom, ha sikerül egy esztétikus változatot csinálni.

      Törlés